Nincsen köztes fogadtatás, már a kedvesség miatt akaratodon kívül egy szélsőséges-spirálba kerülsz bele. Mégha nem is vágynál rá, egyből ott találod magad, és olyan szinten a részedé válik, hogy megszokod, beleszoksz: automatikus lesz, hogy szélsőséges vagy, akár még kívülálló is, aki másképpen rakodott össze, mint ami talán az átlag normalitás (lenne). Mint mindennek, ennek is vannak fokozatai: mivel a társadalom nagyobb részében a szélsőséges kifejezés inkább negatívtöltetű, mint pozitív, így a szégyennel is elég hamar megismerkedsz. Pedig valójában ilyenkor mi az, amit szégyellünk? Saját magunkat? Azt, ahogyan a világot látjuk, ahogy másokhoz és a dolgokhoz hozzáállunk, vagyis egyszóval azt, ahogyan élünk? De ha ...

Amit mások úgy értelmeznek velünk kapcsolatban, hogy változás, az általában valójában a gyógyulás kezdete vagy már a központja. Olyan dolgokat és stigmákat görgetünk fel tudat alatt is, amiről azt se tudtuk addig, hogy léteztek, illetve hogy mennyire magától értetődő volt a számunkra. Hányszor volt olyan, hogy mások mesélték a saját problémáikat, amiktől rosszul érezték magukat, mi pedig teljesen azonosulni tudtunk vele, mégis megdöbbentünk, hiszen nekünk ez teljesen normálisnak tűnt? Vagy amikor jókedvűen mesélsz az egyik kapcsolatodról, a többiek pedig nézned rád, hogy biztos, hogy jó-e ez neked? Tényleg boldog vagy, tényleg biztonságban vagy? Te pedig nem érted, hogy miért gondolják úgy, hogy a kapcsolatod negatív rád ...

Egy fecske nem csinál nyarat, mondja a mondás. Vagyis valójában Arisztotelész. Nagyon fiatalként mindent szó szerint értelmeztem, majd utána jött az a korszak, hogy mindenben, tényleg mindenben jeleket láttam. Semmi sem történhetett csakúgy ok nélkül (egyébként a mai napig határozottan állítom, hogy véletlenek nem léteznek), mindennek volt valami jelentése akkor is, ha még az elején nem volt rá semmi magyarázat. De amíg a jeleket látod, addig talán valójában tudat alatt a jelenlét fontosságának talaját erősíted meg magadban is, nem? Hiszen nem az számít, hogy mi volt és mi lesz, hanem, hogy aktuálisan mi és miért történik. A véredben is érzed a levegővételt, a zajló életet magad körül: a zajt, a csendet, a kattogó impulzív ...